2014. október 7., kedd

Halloween

Mindenkit köszöntünk október hónapban. Mi más is lehetne az első szezonális cikk alapja, mint az ősi eredetű méltán híres ünnep, a Halloween. Minden kisgyerek és horror rajongó közös szeánsza ez, mely során egyszerre élvezhetik a cukor és a művér áztatta jelmezek és sminkek összhangját.


De mi is az a Halloween?

A szó maga az óangol eredetű All-Hallows-Even azaz Mindenszentek éjszakájából származik.



Alapját több pogány kultúra összemosódása adja. A kelta vallási rituálékból ered a dátum (október 31). A kelta papok, a druidák, a halálisten (CronCruach) számára emberáldozatokat mutattak be a kelta óév utolsó napján. Ebbe fonódott bele a római gyümölcsfák és kertek istennőjének (Pomona) ünnepe ahol az azévi jó termést köszönték meg. Mindkét rituálé a gonosz elűzésére és az elhunyt szeretetekkel való találkozás céljául is szolgált.


Elterjedt szimbóluma a töklámpás, aminek több jelentése is van. Először is utat mutat a holtak lelkének az október 31-ei éjszakai sötétségében. A tök maga a jó termésért való köszönet jelképe is. A töklámpás másik neve Jack O’Lantern ami egy ír részeges kovács legendájából ered. A legenda szerint Jackért eljött az ördög hogy a pokolba vigye, de Jack furfanggal kibúvót talál, így nem kellett az ördöggel mennie. Ám ez nem bizonyult jó döntésnek, mivel rossz cselekedetei miatt nem mehetett a mennyországba és a pokolba sem. Így lelke a két világ között rekedve bolyong az ördögtől kapott örökké égő parázs fénye mellett keresve megnyugvást. Ennek a parázsnak és Jack arcának szimbóluma a nevető töklámpás.


Az évek során a kultúra fejlődésének és a kereszténység elterjedésének hatására az ünnep elvesztette vallásos mivoltát és már csak szokásként jelentkezik a különböző országokban. Régen az állatbőrbe való beöltözés és elmaszkírozás a gonosz lelkek megtévesztéséül szolgált, hogy ne ragadják el az élőket a szellemvilágba, ám mára ez már csak egy ügyes marketingfogás, aminek hatására gyerekek, és valljuk be a felnőttek is szívesen öltöznek különféle jelmezekbe mindenféle mögöttes tartalom nélkül. Továbbá hozzáadódott még ehhez az ünnephez az Amerikában elterjedt, majd az egész világot meghódító csokigyűjtés, melynek szállóigéje a „Trick or Treat!”(csokit vagy csínyt). Európában csak a XX. század legvégén terjedt el. Viszont még így se sikerült minden országot teljesen bűvkörébe vonnia. Többek között Magyarországot sem, hiszen nálunk ez még a mai napig is idegen szokásként hat.


A Fazekasban is megtartjuk a Halloweent beöltözhettek, tökkereső versenyben vehettek részt, illetve süti és tökfaragó versenyre nevezhettek be.
A jelmezeitekhez, valamint a hozzájuk társuló sminkhez és körömhöz ötleteket az októberi KreatÉva rovatban találhattok, valamint remek smink és otthon elkészíthető jelmez ötletek vannak youtube-on (MadeYewLook, LaurDIY)

Süti ötletek a süti versenyre:

Sütőtökös muffin gyömbéres krémmel: 

Hozzávalók (12 db-hoz):

20 dkg sütőtök (megsütve, pürésítve)
20 dkg nádcukor
2 tojás

csipet só
1 csomag sütőpor
20 dkg liszt
5 dkg durvára vágott dió
85 ml semleges ízű olaj (napraforgó, repce)
1 tk. őrölt fahéj
3 cm frissen reszelt gyömbér
15 dkg mascarpone
2 ek. porcukor
ételfesték, kakaópor
cukormáz, étcsoki



Összekeverem a sütőtököt a tojással, a cukorral és az olajjal, valamint a reszelt gyömbér kétharmadával, a fahéjjal és a dióval. Hozzákeverem a liszttel elkevert sütőport, majd muffin papírral kibélelt muffin formába adagolom. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sül.

A gyömbéres krémhez a mascarponét elkeverem a porcukorral és a maradék gyömbérrel. Kisebb adagokra osztom, kakaóval és ételfestékkel színezem.
A további díszítéshez vékonyan megolajozott alufóliára olvasztott csokoládéval és cukormázzal rajzolok figurákat. Nem érdemes túl vékony vonalakat húzni, mert később könnyen törnek. Mivel a figurák száradási ideje a leghosszabb, érdemes már egy nappal korábban elkészíteni őket. 


Tipp: a muffinok krémjébe barna keksszel (a csokis Győri Édes tökéletes a célra) sírköveket is lehet állítani, a végeredmény igen bizarr.

Sütőtökös muffin

Hozzávalók:


4 dl liszt: 2 dl rétes liszt, 2dl finom liszt
1 cs. vaníliás puding por
1 cs. vaníliás sütőpor
1,5 dl cukor
2 dl darált dió
1 kávés kanál fahéj
15 dkg olvasztott vaj
4 dl (apró lyukún reszelőn) reszelt sütőtök
2 dl tej
0,5-1 dl meleg víz(annyi vizet adjunk hozzá, hogy sűrű tésztát kapjunk)
apró kockára vágott étcsokoládé (pl.: Katica tortabevonó)
díszítéshez tökmag

Elkészítés:

A sütőt 170˚C-ra előmelegítjük(légkeveréses sütőben 160˚C).Reszeljünk le apó lyukú reszelőn 4 dl-nyi sütőtök-öt! A sütőformába tegyünk sütő papírt vagy olajozzuk és lisztezzük be!Vágjuk apró kockákra a tábla étcsokoládét! A hozzávalókat keverjük össze, majd a tésztát tegyük a sütőformába! A muffin-ok tetejét díszítsük tökmaggal, ízlés szerinti mennyiséggel! A süteményeket helyezzük a sütőbe és 30-40 percig süssük!


Fekete Anna és Novák Eszter 12.C

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons